Heves megye természeti szépségeiről, történelmi borvidékeiről jól ismert területe hazánknak. Eger az ország legszebb barokk városa, ezeréves püspöki székhely, ma érseki központ. Eger vára és a hozzá fűződő történelmi események több százezer vendéget vonzanak évente. A Tisza-tó a Balaton után a második legnagyobb tó Magyarországon. A Tisza-tó körbetekerhető a mintegy 120 km hosszúságú kerékpárúton, de számos egyéb tevékenyég is várja itt a vendégeket: madármegfigyelés, vízi túra útvonal, cölöpökre épült vízi sétány, Poroszlón Európa legnagyobb édesvízi akváriuma. A Mátra hegység egyedülálló természeti vonzerő túraútvonalaival. Kilenc településen van termálfürdő, továbbá Mátraderecskén található az országban egyedülálló széndioxid szárazfürdő, azaz mofetta.
Közel kétszáz magyar fürdő mérkőzik meg idén nyáron Az Év Fürdője közönségszavazás keretein belül. A verseny egyik elsődleges célja, hogy a fiatalok körében is népszerűsítse a hazai fürdőket és fürdőkultúrát.A közönségszavazás június 4-én kezdődött és szeptember 30-ig tart a www.azevfurdoje.hu oldalon.
Van úgy, hogy készülünk a nagy utazásra, ahol végül semmi különös nem történik. És úgy is megesik, hogy elmegyünk egy átlagosnak ígérkező útra, ahol apró csodák sokasága jön szembe, melyeket később sem felejtünk el. Ez történt a minap a Mátra térségében.
A Mátra egyik turisztikai központjában, Mátrafüreden rendeztek hegyikerékpáros turizmussal foglalkozó szakmai fórumot június 2-án.
Felhívás az MSZÉSZ 2015. évi magyarországi „ÉV SZÁLLODÁJA” cím megszerzésére szóló jelentkezésre.
Mintegy 1,8 milliárd forint vár még elköltésre a Széchenyi Pihenőkártyákon a 2013. évi befizetésekből, amelyek felhasználási határideje 2015. május 31-én lejár – derült ki a kártyakibocsátók tájékoztatásából.
A pünkösdi hétvége 1996 óta a Nyitott Pince programok ideje. Idén már 20. alkalommal kerülnek megrendezésre a Nyitott Pince Napok, amelyek jó alkalmat jelentenek a borkultúra és a pincék népszerűsítésére, a borászok és a bort kedvelők találkozójára.
Az elmúlt években az észak-magyarországi turisztikai régióban is több kiváló európai desztinációhoz kapcsolódó tapasztalatokat hasznosítottak a szakemberek – hangsúlyozta Noszvajon, a Magtár Fogadóban tartott információs szakmai napon Molnár Anita, a Magyar Turizmus Zrt. északi régió marketing igazgatóságának vezetője. Hozzátette: ennek eredményei is hozzájárultak az idegenforgalom fejlesztéséhez.
Már csak egy hónap maradt a 2013-ban SZÉP-kártyákra utalt összegek elköltésére. Az elmúlt két hét során ugyan 400 millió forinttal csökkent a május 31-ig felhasználható összeg, de még 2,4 milliárd vár arra, hogy tulajdonosaik rekreációra, szállásra, éttermi fogyasztásra költsék.
Több mint egy hónap alatt, a téli vízálláson bő egy métert emelve befejeződött a szokásos nyári vízszint beállítása a Tisza-tónál - tájékoztatta a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) kiskörei szakaszmérnöke csütörtökön az MTI-t.
Jelentős érdeklődéssel kísért ülést rendezett a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége Északi régiója kedden Egerben. A megjelent szállodák nemcsak forgalomnövekedésről, hanem áremelésről is beszámoltak, és 2015 eddigi számai további bizakodásra adnak okot.
Várhatóan júniusra elkészül a Galyatető Turistacentrum, amelyet az ugyancsak felújított Galya-kilátóval együtt vehetnek majd birtokba a természetjárók és a vendégek - mondta el Molnár Tamás, a Magyar Természetjáró Szövetség galyatetői üzemeltetési vezetője.
Az elismeréseket Áder János köztársasági elnök nyújtotta át Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök társaságában 2015. március 15-én az Országház kupolatermében.
A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében csaknem 70 uniós pályázati felhívást tesz közzé mintegy 830 milliárd forint összegben a Nemzetgazdasági Minisztérium ebben az évben. Turizmusfejlesztésre közvetlenül 21,5 milliárd forint jut.
Az érkező vízhozam függvényében vasárnap este megkezdődik a Tisza-tó feltöltése - tájékoztatta Fejes Lőrinc, a tavat kezelő Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság kiskörei szakaszmérnöke pénteken az MTI-t.
Tavaly 9,5 millió vendég 24,2 millió éjszakát töltött a magyar szálláshelyeken, mely 7,2%-kal, illetve 5,4%-kal felülmúlta az előző év eredményeit. A 2014-es év egésze még a kirobbanó decemberi eredmény nélkül is megdöntené a 2013-as év rekordját – tájékoztatott Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságszabályozásért felelős államtitkára.
Nyolc év alatt szinte a semmiből jött létre az az egyedülálló turisztikai komplexum, amely bátor vállalkozók munkájával és fejlesztési források segítségével mára az ország és Európa egyik legvonzóbb idegenforgalmi központjává vált – mondta Nyitrai Zsolt, a térség országgyűlési képviselője a demjéni Barlang- és élményfürdő megnyitó ünnepségén.
A turizmus növekedése már negyedik éve töretlen. Az ágazat tartósan jó teljesítményét a hazánkban megvalósuló turisztikai fejlesztések és a szolgáltatások minőségének javulása mellett a rekordévet záró SZÉP kártya is segítette.
Tíz százalékkal bővült tavaly a belföldi turizmus, és 2015-ben is hasonló, 9 százalékos bővülés várható a Szállás.hu portál legfrissebb előrejelzése szerint. A legtöbb szálláshelyet tavaly Pest megyében adták ki, a második helyen Somogy megye, a harmadikon pedig Heves megye végzett.
A hideg évszakban is változatos programokat kínálnak a Magyar Nemzeti Parkok: Transz-bükki átkelés, Téli túra a Zemplénben, Telelő madarak megfigyelése a Dinnyési-fertőn, Hajnalmadár túra, Nyomunkban a hiúz vagy éppen Hortobágyi sasles. Január 31-én és február 7-én a „Téli túrák nemzeti parkjainkban” programsorozat keretében közel húsz túraajánlattal várják a természetkedvelőket a Magyar Nemzeti Parkok.
Minden eddiginél élménydúsabb volt a SZÉP kártya 2014-es éve, soha ennyi szolgáltatást nem vett még igénybe az OTP SZÉP több mint 800 000 kártyatulajdonosa.
Tartalmas, sok tekintetben előremutató szakmai párbeszéddel folytatódott november 21-én a Magyar TDM Szövetség országos konferenciája a parádfürdői Erzsébet Park Hotelben.
Idén szeptemberben is folytatódott a magyarországi vendégforgalom növekedése, az összes vendégszám 4,9 százalékos emelkedése mellett az eltöltött éjszakák száma elérte a 2 milliót. A forgalombővülés a bevételi mutatókban is megmutatkozik: a szállásdíj bevételek meghaladták a 18 milliárd forintot is, ami csaknem 9 százalékos növekedést jelent.
Büszkeséggel tölti el a vezetőséget, hogy a világ egyik legbefolyásosabb kalauzaként számon tartott Gault & Millau hazai kiadásában a többszörösen díjnyertes LIFESTYLE HOTEL MÁTRA****superior hegyvidéki életmódszállodát ítélték az egyik legjobbnak a wellness hotelek rangsorában.
Védetté nyilvánítják a magyarországi kaptárköveket - derül ki a hétfői Magyar Közlönyből.
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége meghosszabbította az Év Szállodája 2014 pályázat benyújtási határidejét, 2014. október 31-ig.
Növekszik az érdeklődés a természeti értékeket bemutató ökoturizmus iránt, a 10 nemzeti parkban és más védett területeken az év végéig várhatóan 1,4 millió hazai és külföldi vendég fordul meg - mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztályának vezetője az MTI-nek.
A belföldi turizmus 4,5 százalékát, ezen belül a balatoni üdültetés 13 százalékát az Erzsébet-program biztosította az elmúlt években – mondta Guller Zoltán, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kuratóriumának elnöke hétfőn Kecskeméten, a program elmúlt három évét értékelő sajtótájékoztatón.
A Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége (FATOSZ) akkreditált falusi vendéglátó képzést indít. A képzésre kezdő és már gyakorló falusi vendéglátókat is várnak.
...együtt isszák egymás borát. Így történt ez a szeptember 4-7-ig tartó lublini Nemzetközi Ízek Fesztiválon is, ahol a díszvendég a borvidékéről is híres Eger városa volt.
A Magyar Közlöny Hivatalos Értesítőjében tették közzé a Nemzetgazdasági Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatát, mely részletesen rendelkezik az egyes szervezeti egységek pontos nevéről és feladatairól is.
A Heves Megyei Önkormányzat hivatalos
honlapjával kapcsolatos általános
adatvédelmi tájékoztatót innen töltheti le.