Egy Colibri fúróval gazdagodott a hatvani Albert Schweitzer Kórház a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft-nek köszönhetően. Az elsősorban kézsebészeti műtéteknél alkalmazásra kerülő eszköz ünnepélyes átadása a traumatológia műtőjének épületszárnyában volt.
Dr. Zsiga Marcell, a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. ügyvezetője hangsúlyozta, hogy cégük társadalmi szerepvállalásának jelentőségét az is jól mutatja, hogy az elmúlt évben több mint 200 millió forintot fordítottak hasonló célokra.
A különleges sebészeti eszköz csaknem négymillió forintba került, és precíziós műtéteknél is alkalmazható. – Ezzel a műszerrel rendkívül pontosan lehet dolgozni. Nem mindegy, hogy a csontok, hogy forrnak össze, ezzel a fúróval pedig precízen lehet összeilleszteni azokat – tájékoztatott Dr. Valló János osztályvezető főorvos.
Három évvel ezelőtt már adományozott a kórháznak a Szerencsejáték kft., akkor egy inkubátort vásároltak a csecsemő- és gyermekgyógyászati osztálynak. Ennek köszönhetően tudtuk kihelyezni a régi inkubátorunkat a csecsemőmentő inkubátorházba, ami mint tudjuk már három baba életét mentette meg – mondta Dr. Stankovics Éva, a kórház főigazgatója.
Szabó Zsolt államtitkár kiemelte, hogy a hatvani kórház fejlesztése nem áll meg. – A hatvani kórház fejlesztése azért fontos, mert így nem kell messzire utaznia az itt élőknek az orvosi ellátásért, és ha baj van, közel van a segítség. A következő projekt a diagnosztikai eszközök beszerzése lesz – fogalmazott az államtitkár. Az új műszernek köszönhetően még magasabb színvonalon zajlik majd a kórházban a betegellátás.
2015. szeptember 8.
www.hevesmegye.hu