08
feb 2017
PDF
Nyomtatás
E-mail

Február elején közös elnökségi ülést tartott a Mátra Jövője Turisztikai Egyesület és a Gyöngyös-Mátra Turisztikai Közhasznú Egyesület. A két helyi TDM-szervezet áttekintette az év fontosabb feladatait.

Kápolnai Nagy Ágnes, a Mátra Jövője Turisztikai Egyesület elnöke elmondta, előzetesen megküldték a másik helyi TDM-szervezet számára javaslataikat, melyek az egyesület kiemelt programjaihoz való csatlakozást is tartalmazták. Egyetértettek abban, hogy a 130 éves Mátrai turizmus napját kiemelt eseményként kezelik. 1887. május 15-én alakult meg Gyöngyösön hazánk első turistaegyesületeként a Mátra Egylet, Hanák Kolos kezdeményezésére.


A Mátra Jövője Turisztikai Egyesület tervei szerint május 13–14-én korhű ruhában a Mátra első turistaútjára szerveznek túrát, készülnek – mára szinte elfeledett – turistabotok, lesz több emléktábla-avatás, és reményeik szerint alapkőletétel is. Május 15-én szakmai nap keretében emlékeznének a 130 éves múltra. Régi fotókból is szeretnének egy kiállítást szervezni, hiszen számos épület ma már nem látható eredeti formájában.

A nyár kiemelt eseménye lesz a X. Mátrai múzeumok éjszakája. A Mátra Jövője Turisztikai Egyesület védjegyévé vált program évente több mint tíz településre viszi el a különlegesség iránt érdeklődőket. Az elképzelések szerint bekapcsolják a vérkeringésbe a gyöngyösi szervezet által fontosnak tartott nevezetességeket is. Egyetértett a két elnökség abban, hogy a június10-i Wellness világnapjára is összehangolják a programokat. Valamennyi programot közös marketinggel igyekeznek népszerűsíteni.

A két helyi TDM megbeszélésén elhangzott, a napokban már a szolgáltatóknál lesz a Mátra kártya, melyhez a Mátra Jövője Turisztikai Egyesület továbbra is várja a csatlakozni vágyókat. A már népszerű Mátrai pecsétgyűjtőt pedig továbbiak követik a két egyesület közös kiadásában, ezek a Bor- és gasztronómia, illetve Mátra aktívan neveket viselik. Cél, hogy minél több attrakciót, szolgáltatót keressenek fel a Mátrába érkezők. A tanácskozáson a résztvevők megegyeztek abban, hogy március elejéig pontosítják a programokat, valamint azok finanszírozási feltételeit.

A közös elnökségi ülésen szóba került a kiemelt desztinációk kérdése, az ülésen részt vett a Mátra térségi TDM Kft ügyvezetője, Bujdosó Zoltán is. A tavasszal induló pályázatok miatt kiemelten fontosnak tartják a piaci szereplők, hogy a Mátra kiemelt desztináció legyen, így nagyobb lehetőség nyílik a hosszú távú fejlesztésekre, a korábbi TDM-pályázatokban már kidolgozott elképzelések megvalósítására.

2017. február 7.

Forrás: www.turizmus.com

 

Elérhetőségek

Cím: H-3300, Eger, Kossuth L. u. 9.

Telefon: + 36 36 521 310

Email: kabinet@hevesmegye.hu

Fax: + 36 36 411 106

Europe Direct: +36 36 521 480

GPS: 47.900766 / 20.378265

 

A Heves Megyei Önkormányzat hivatalos
honlapjával kapcsolatos általános
adatvédelmi tájékoztatót innen töltheti le.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

FacebookYoutube

Településeink

Településeink

Eseménynaptár

Hírlevél feliratkozás

Név:*
E-mail cím:*