A gyöngyösi Ferences Plébánia Karitász Csoportja „Egymillió csillag a szegényekért” elnevezésű programjához csatlakozva a Heves Megyei Kormányhivatal adománygyűjtést szervez. Az akció során a segítő ferencesek szűkebb hazánkban felkeresik a legrászorulóbb embereket, így csempészve egy kis szeretetet az idős, beteg, magányos emberek, családok életébe.
Poroszlón megnyílt a Tisza-tó Programiroda, amely a térség településeinek, vállalkozásainak európai uniós projektekben való részvételéhez nyújt segítséget.
Az északi régió három megyéjének szánt, szálláshelyek fejlesztését célzó pályázat 4,6 milliárdos keretéből Heves megye 2,4 milliárd forintnyi támogatást nyert el – jelentette be Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő.
A Heves Megyei Közgyűlés 2012. november 30-ai ülésén elfogadta, így további munkára alkalmasnak találta a Heves megyei területfejlesztési koncepció első, helyzetértékelő szakaszát. Az ülés előtt ünnepélyes keretek között átadták a "Heves megyéért" díjakat.
A létért való küzdelem, a rendelkezésre álló energiáért való küzdelem – hangzott el a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaságfejlesztési Napján. A Kamara minden évben elkészíti a megye gazdasági helyzetértékelését, melynek célja, hogy átfogó képet adjon a vállalkozások helyzetéről, a cégeket érintő problémákról.
Több módosító javaslatot is tett Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő a hegyközségekről szóló törvény vitája során., A hazai, így az egri bor védelme érdekében is tett javaslatot az egri borászokkal történt egyeztetés után a honatya.
Erdőtelken a közeljövőben megújul az arborétum, amelyhez a díszpark kezelője, a Károly Róbert Főiskola 130 millió forintos európai uniós támogatást nyert el.
Megjelent az Emberi Erőforrások Minisztériuma által felügyelt Nemzeti Együttműködési Alap 2013. évre vonatkozó működési pályázata. Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő előterjesztését a NEA kollégiumai elfogadták, amellyel megnyílt a lehetőség, hogy a civil szervezetek működési támogatásra pályázzanak. Ezzel egy időben a 2012. évi szakmai pályázatok eredményeinek kihirdetésére is sor került.
Elérkezett Advent, a várakozás, az ünnepi készülődés időszaka. Ilyenkor sokan elgondolkodunk azon, hogyan tudnánk kedveskedni szeretteinknek, milyen ajándékokkal lephetjük meg őket karácsonykor. Keressük a szívből jövő, egyedi meglepetéseket, és talán ilyenkor arra is jobban odafigyelünk, hogy az ajándékozás egyben segítséget, támogatást is jelentsen.
Tárlat nyílt a hatvani polgármesteri hivatal első emeletének folyosóján. Az érdeklődők a Hatvani Művésztelepen készült alkotásokat tekinthetik meg, amelyek a várost mutatják be.
Az elmúlt évekhez hasonlóan a fagyok beálltával ezen a télen is szervez állománygyérítő vadászatokat a Közép-Tisza mentén rendkívül elszaporodott kormoránok számának visszaszorítása érdekében a vízkezelő Halász Kft. – közölte a cég halőrzési csoportvezetője az MTI-vel.
Változtak a SZÉP kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályai vasárnaptól. A változások közül az egyik legfontosabb, hogy az eddiginél több sporttevékenység lesz fizethető SZÉP kártyával, például a sporthorgászat, a sportoktatás, illetve lehet majd uszodabérletet vásárolni vagy sportpályát bérelni.
A Heves Megyei Önkormányzat hivatalos
honlapjával kapcsolatos általános
adatvédelmi tájékoztatót innen töltheti le.