Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke és Czinege László, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője megállapodott abban, hogy információs csomagokkal is segítik a megye települési önkormányzatait a bűnelkövetések visszaszorítása érdekében.
A vetélkedőre országos szinten 332 négy fős csapat regisztrált. Az első on-line fordulót követően régiónként a legjobb 10 csapat jutott be a regionális döntőkbe, ahonnan a 7 regionális forduló győztese, és összesített eredmény alapján a 3 legjobb második helyen végzett csapat kapott meghívást az országos döntőre.
A K+F tevékenység ösztönzéséről és minősítéséről hallhattak tájékoztatást az érdeklődők a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara fórumán.
A szociális és a gyermekvédelmi ágazatban dolgozó munkatársait köszöntötte a Heves Megyei Intézményfenntartó Központ (HMIK) a szociális munka napja alkalmából.
A Magyar Turizmus Zrt. lengyelországi képviseletének szervezésében és Észak-magyarországi Regionális Marketing Igazgatósága közreműködésével került megrendezésre a Krakkói Turisztikai Kamara 32 tagja számára rendezett tanulmányút, 2012. november 8-10 között.
Egyre kedveltebb az e-autó Magyarországon – hangzott el a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett Elektromobilitási konferencián. Az első elektromos autók 1890-ben jelentek meg a világon, az 1920-as években a Posta alkalmazta szállításra, de 1930-ban a belső égésű motorok jutottak vezető szerephez.
Első alkalommal ülésezett a készülő Heves megyei területfejlesztési koncepció kapcsán összehívott Területfejlesztési Egyeztető Fórum. A koncepció készítése két fő szakaszra bontható: első a most zajló helyzetelemző fázis, majd ennek közgyűlési elfogadását követően kezdődik a javaslattételi fázis.
Új delegáltjaival megtartotta első, választások utáni elnökségi ülését a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara testülete, melyen több napirendi pont között először dr. Bánhidy Péter elnök tartott beszámolót.
Szeptemberben – a külföldi vendégek és a vendégéjszakák jelentős növekedési ütemének köszönhetően – emelkedett a vendégforgalom Magyarországon. A külföldi turisták 1,205 millió, a belföldiek közel 800 ezer éjszakát töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken.
A turizmus fellendítése érdekében egyoldalú lépésként eltörölte a vízumkényszert 44 ország, köztük hazánk polgárai számára a Kirgiz Köztársaság.
A pincéiről és borairól hírneves egri Szépasszonyvölgy új turisztikai attrakcióval gazdagodik - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Habis László, a hevesi megyeszékhely polgármestere.
A 2008-ban alapított Európai Polgári Díjjal olyan kivételes teljesítményt nyújtó személyeket díjaz az Európai Parlament, akik hozzájárultak a közös megértés, a polgárok és a tagállamok közötti szorosabb integráció előmozdításához, vagy az EU értékeinek képviseletére hivatott programokat alakítanak ki.
A Heves Megyei Önkormányzat hivatalos
honlapjával kapcsolatos általános
adatvédelmi tájékoztatót innen töltheti le.