"Nők a kutatásban és az innovációban" mottóval az Európai Bizottság fotópályázatot hirdet, melyen olyan háromfős csapatok vehetnek részt, amelynek legalább két tagja lány.
Hazai és külföldi vendégek részvételével nyitották meg Eger új négycsillagos szállodáját, az Imola Hotel Platánt a belvárosban.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázatot hirdet a „Magyarország Jó tanulója – Jó sportolója 2012” cím elnyerésére. Részletek alább.
A Heves Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége 2012. november elején a legjellemzőbb szezonális termékek, a díszvilágítási füzérek vizsgálatával kezdte meg az ünnepek előtti ellenőrzéseit. A balesetek elkerülése érdekében különösen fontos fokozott figyelmet fordítani erre a termékköre.
Még ebben a ciklusban elfogadhatja az Országgyűlés a Tisza-tóról szóló törvényt – jelentette be Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő a Tiszafüreden megrendezett Tisza-tó – az összehangolt fejlesztések célterülete című konferencián.
Társadalmunk egyre öregszik, mely a jóléti államokban olyan problémákat vet fel, mint az egészségellátó- és nyugdíjrendszerek fenntarthatósága és a felhasználóbarát közlekedés kialakítása.
Eger még a fővárosnál is kedveltebb - egy felmérés szerint a hevesi megyeszékhely a második legnépszerűbb város a karácsonyi és szilveszteri időszakban.
Írország immár hetedszer veheti át az EU stafétabotját, pontosan negyven évvel azután, hogy csatlakozott az Európai Unióhoz. Az EU soros elnökségét Ciprustól átvevő Írország számára az elkövetkező hat hónapban a legfontosabb teendő a gazdasági stabilitás és a növekedés előmozdítása, valamint a munkahelyteremtés lesz.
Az Európai Bizottság 2013 kezdetén elindítja a polgárok európai évét, amelyben kiemelt figyelem jut majd Önnek és jogainak.
A Heves Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervének Nemzetközi Oltóhelye a továbbiakban teljes körű tanácsadással szolgál a külföldre utazóknak.
Több mint egymilliárdos támogatást kap 67 Heves megyei település, ezen felül pedig egymilliárd forinthoz jut Eger a kormány legutóbbi döntése nyomán – jelentette be rendkívüli sajtótájékoztatón Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő.
A GMO-kisokos füzete leltárba veszi, hogy a százhatvankét legfontosabb hazai élelmiszergyártó és -forgalmazó közül melyek garantálják a génmódosított összetevők mellőzését. Magyarország, a magyar mezőgazdaság számára versenyelőnyt jelent a GMO-mentesség.
A Heves Megyei Önkormányzat hivatalos
honlapjával kapcsolatos általános
adatvédelmi tájékoztatót innen töltheti le.